Szerzői jogok

Minden jog fenntartva! A képek és szövegek akár részben, akár egészben csak a szerző (Hajdrák Tímea) engedélyével használhatók fel.

2010. október 12., kedd

Élő lánc a szabad szülésért

Kislányom, Dóra 1988-ban a Róbert Károly körúti kórház I. számú szülészetén született. Magánorvosom volt, mivel a Visegrádi utcai rendelőben, amely a kórházhoz tartozott egyetlen egyszer vizsgáltak meg, amikor kitapintották a terhességet. Legtöbbször vérnyomást is csak hasból írtak, imígy kényszerítve a kismamákat a saját orvos választására. Saját orvos 500 Ft-ot kért a magánrendelőben egy egyszerű hüvelyi vizsgálatért, akkor még nem volt ultrahang csak a kórházakban. Kétszer rendelt  be, amikor ügyeletes  volt, hogy megindítsa a szülést, hiszen ráér, de nem lehetett. Amikor valóban megindult a szülés, akkor nem jött be, mert éppen folyt a magánrendelés. Dr. Batiz Ákos. Ő nem jött be. Aztán csütörtökön este az ügyeletes orvos csak felvett és ő sem  jött be többet, hiszen, neki nem ütötte volna pénz a markát. Eredmény: egyedül voltam a szülőszobában, a babám elveszett a sok bába között, akik éppen váltottak és egyedül hagytak, stb. Az eredmény: Dóri 21 napig volt intenzív  osztályon, ebből több napot lélegeztetőgépen, amikor először láttam, barnás buborék jött ki a száján. A Baross utcai Perinatális központ orvos- és ápolócsapatának köszönhetem, hogy ma ép, egészséges és gyönyörű.

Nem kedvenceim  tehát a nőgyógyászok. Örülnék, ha végre a születés nem  az orvosról szólna, hanem az anyáról és a gyermekéről. Jó lenne, ha akár otthon,  akár kórházban végre emberi körülmények között folyhatna a születés.  










3 megjegyzés:

MuciFoci írta...

Huha, jo sokan elmentek!

Timi, az irasodbol tekintve azt hiszem egyet ertunk. Mindenkinek szive joga eldonteni hogy hogyan es mikent akar szulni, barmilyen rizikofaktora is van az egesznek.

En is partolom a kezdemenyezest, az eremnek ket oldala van es ki ezert, ki azert ockodik az egyik vagy a masik oldaltol. Ez csakis a gyermeket varo anyara (parra) tartozik, nem hiszem hogy jo dolog allamilag szabalyozni. Inkabb szabalyoznak jobban a nemkivant terhesseggel valo megbirkozast, vagy eppen a korhazak higieniajat.

Hajdrák Tímea írta...

Jó sok mindenért kell harcolni, aminek magától értetődőnek kellene lennie.

A közérdek folyton egyéni érdekek mögé kerül.

Gyöngyi S.Faragó írta...

A témában nem merültem el, de a képek viszont nagyon tetszenek !
Nagyon szép munka !