Szerzői jogok

Minden jog fenntartva! A képek és szövegek akár részben, akár egészben csak a szerző (Hajdrák Tímea) engedélyével használhatók fel.

2010. november 8., hétfő

Free Geréb Ágnes - Első Szülői Értekezlet - Ökomenikus ima Geréb Ágnes kiszabadításáért

Tegnap az Almássy Hall-ban megtartotta Első Szülői Értekezletét a Szülők a Szabad Szülésért Társaság, valamint a Születésház Egyesület. Geréb Ágnes meghurcolása ellen és a szabad szülés választása mellett állt kis sok család, akik szép számmal vettek részt a demonstráción.







Békés Bence - Szülők a Szabad Szülésért Társaság






11 megjegyzés:

Mácsai Ferenc írta...

Én nem értem ezeket az embereket, tényleg. Fölfogtam ugyan, hogy a szülés is ugyan olyan velejárója az életnek, mint pl. a székelés, és ha szarnom kell nem megyek a kórházba, de valamit mégsem csinálhat jól ez az asszony, ha ennyi probléma van körülötte. Ha viszont ennyi ember ki áll mellette, akkor nagyon szimpatikusan csinálhatja amit csinál. Én még sohasem szültem, és remélem ez így is marad, de az ökumenikus faszom helyett nem kéne inkább a józan eszükre hallgatni a népeknek? Azért találták ki a bíróságot, mert az képes a legtisztességesebb, a legkevésbé részrehajló döntésre. És ha már abban sem bízunk akkor megette a fene az egészet. Igyekeztem diszkrét maradni.

mercur írta...

Egyszerűen nem értem a Geréb Ágnest körülvevő szimpátiát.
Elfelejtik ezek az emberek, hogy legalább egy gyerek értelmi fogyatékosan jött a világra, egy pedig MEGHALT születés közben azért, mert ez a nő felkészületlen?
Nem az otthon szüléssel van bajom, Geréb Ágnessel van bajom, aki hanyag, nemtörődöm módon vezet le szüléseket. Addig nincs is semmi baj, amíg minden rendben, de amint valami probléma történik, nem tud mit tenni, hogy megoldja. Mobiltelefonnal világított amikor az egyik szülésnél áramkimaradás történt!? Micsoda felkészültség ez?? A gyermeket aki meghalt születés közben, a kórházban, ahová már későn került, fél perc alatt kiszedték a szülőcsatornából megfelelő szerszámokkal és szakértelemmel. Geréb Ágnes erre képtelen volt. Élhetne....

MuciFoci írta...

Mindenhonnan lehet kiragadni peldat es ellenpeldat. Korhazban is haltak mar meg csecsemok, anyukak az orvosok (hanyagsaga) miatt.

Bar nem tudom hogy mi keszteti ezeket a noket az otthon szulesre en 100%ban elfogadom ez ugy gondolom hogy az otthon szulok es a korhazaknak jobban egyutt kell mukodnie.

PL: orvos figyeli a babat a terhesseg alatt ezert o tud az otthon szules ellen javaslatot tenni ha kell.

mercur írta...

Persze, hogy lehet példákat kiragadni mindenhonnan. Csakhogy ha a kórházi és otthonszülések száma nagyságrendi eltérést mutat, a balesetek és halálozások száma viszont nem, az azért aggasztó. És tény, hogy vannak hanyag, alávaló kórházi szülészorovosok is.
Viszont nem értek egyet azzal, amit mondasz, hogy a szülő döntését el kellene fogadni. Akkor lehetne és kellene elfogadni, ha biztosak lehetnénk benne, hogy korrekt, mindenre kiterjedő tájékoztatást kapott mindkét oldalról. Akinek van egy elképzelése, hogy mennyivel emberségesebb, szebb, jobb otthon világra hozni a babáját és elmegy egy ezzel foglalkozó emberhez, az nyilván megerősíti őt ebben a hitében, és ha épp Gerébről van szó, akkor alkalmasint eltitkolja, hogy nincs a szükséges engedélyek birtokában, és nem azért, mert nem kapta volna meg őket, hanem mert alkalmatlansága és felelőtlensége miatt bevonták tőle.
Szülési komplikációk pedig problémamentes terhesség esetén is (nagyjából ugyanolyan valószínűséggel) előfordulhatnak. Azt el sem merem képzelni, hogy az otthon szülni vágyó nők ne vennének részt a "normális" terhesgondozásban.
Egyszerűen felelőtlenség úgy belemenni a szülésbe, hogy nem áll rendelkezésre - szükség esetére - egy kórház által biztosított eszköz- és szakértelempark. De ha felelős emberek felelős döntéseket hoznak és mégis otthon szeretnének szülni, azt ne egy olyan sarlatánnal tegyék, aki úgy gondolja, hogy megbirkózik egy bonyolult esettel, és nem hív mentőt akkor sem, amikor az események fordulata meghaladja a "szaktudását" és amikor a helyzet talán még menthető, hanem addig próbálkozik eszközök és szakértelem híján, amíg egy születő gyerek meghal. És aztán folytatja tovább...
Nem rajongok a bebörtönzéséért, de egy közveszélyes egyénről van szó, aki az eltiltás ellenére folytatta a közveszélyokozást. Nincs más megoldás, épp az anyák és gyermekeik védelmében, mint a bebörtönzés.

Hajdrák Tímea írta...

Frankón reagáltatok a fotókra. :(

Mácsai Ferenc írta...

Bocs, de a fotók azok faszák(!)elvégre Te csináltad őket. Nekem leginkább az első, meg az utolsó tetszik:)

MuciFoci írta...

Bocs, Timi!

Egyetertek Macsai hozzaszoloval! :)

MuciFoci írta...

Harmas es tizes szamu - a gyerekek miatt.

mercur írta...

Igazad van, a fotók mellett elmentem, sőt, amit írtam azt nem itt kellet volna talán.
A legjobban a 12.jpg fotó tetszik, azon átjön, hogy mi történik, hol és miért. A többi a számomra nem tűnik igazán jó riportfotónak.
Egyrészt izoláltak a témául szolgáló emberek, ami, ha sikerül szép fotót eredményez,(mint a 12.jpg) viszont gyakran a szélről belógnak elemek, amik elvonják a tekintetem.
Másrészt viszont, a képek egy eseményen készültek, ahol talán az esemény résztvevőinek mint egésznek, a közös ima hangulatának megörökítése más eszközt (optikát) igényelt volna.
Ha ettől eltekintek, akkor sem tetszik néhány kép, de ez már teljesen szubjektív, természetesen. Hiányolom a képek komponálását. Rendszerint középre helyezett a téma, de a környezetből túl sok látszik ahhoz, hogy igazán izolált legyen, viszont a belógó részek inkább zavaróak, nem adnak sem esztétikai sem jelentésbeli tartalmat a fotóknak. Ezeket szűkebbre vágtam volna.
Különösen sikertelennek találom azokat a képeket, ahol az anyák babahordókendőkben hátukon hordják a kicsiket, és mindkét esetben akkor fotóztál, amikor kifordulnak a képből.
Az első négy képnek talán jobban állt volna a függőleges formátum. A
z ötödik kimondottan tetszik, jól áll a beszélő férfinak az éles fényű keskeny világítás, szépen kiemeli az arc formáját, a bőr textúráját. Talán kissé jobbra pozicionáltam volna a közép helyett, nagyobb hangsúlyt adva az egyébként pont megfelelően, sziluettként, alig anyagiasulva látszódó kérdezőnek.
Az ezt követő két fotó is tetszik, az az utániban szintén nem középre raktam volna a gyereket, inkább behúztam volna jobban a képbe az anyát is, így az egész család lenne a téma (vagy épp szűkebbre lehetne vágni a fotót, csak a gyerekre koncentrálva).
Az imádkozó/meditáló képben épp az előtérben lévő két női arc a zavaró, az azt követőben a baba és az anya grimasza egyszerűen fenomenális!!
Az utolsó két fotó pedig szintén határozottan tetszik, ezeknek jól áll az izoláltság.

Számomra túlzó a vízjelhasználatod. Zavar.
Mindez totálisan szubjektív, és talán szigorú, de nem rossz szándék, vagy a témával kapcsolatos érzéseim vezérelnek benne. A fotókról szóló véleményeim írása közben abból indultam ki, hogy mi lenne, ha ezek a saját képeim lennének. Ezeket az erősségeket és gyengeségeket fedeztem fel bennük. Remélem nem veszed rossz néven.

Hajdrák Tímea írta...

Nem veszem rossz néven Mercur. Engem egy dolog zavar, hogy nem tudom, ki vagy.

Gyöngyi S.Faragó írta...

A képek szépek, az érzéseim meg vegyesek... nem egyértelmű ki is van itt átverve...