"Részlet egy levélből, amit egy német katona írt 1942 decemberének végén, őrködés közben, az orosz télben:
Ez a legszebb karácsony, amelyet valaha is láttam; teljesen érdek nélküli érzelmekből áll, a csiricsáré díszítések nélkül. Teljesen egyedül voltam az óriási csillagos ég alatt, és emlékszem, hogy egy könny futott le fagyott orcámon, egy könny, melyet sem fájdalom, sem öröm nem okozott, hanem csak egy intenzív tapasztalat által keltett érzelem…1
A széppel ellentétben, mely gyakran törékeny és mulandó, a képességünk arra, hogy a szép áthasson minket, meglepően jól bírja a megpróbáltatásokat, és fennmarad akkor is, ha a legbrutálisabb dolgok próbálják megzavarni. Ezt még a háború, s a biztos halál tudata sem képes kiirtani belőlünk."
Endre küldte át nekem ezt tegnap.
4 megjegyzés:
Mély és igaz, no és szép is ...
Az a szemét kisördög ami belém bújt, és mindent megkérdőjelez, az mondatja velem, hogy ennek a katonának nem volt otthon családja. El nem tudnám képzelni a karácsonyt a családom társasága nélkül. Másik.
A keleti front sorsfordító csatája a sztálingrádi, ha jól emlékszem a történelem órákra, éppen akkor kezdődött, és még "optimistán" lehetett néznie a jövőbe. A szépség is viszonylagos. Én meg egy okoskodó majom vagyok, és irigykedek, hogy nem tudok ilyeneket írni. :D:D
http://www.ketezer.hu/menu4/2003_09/sontag.html
Itt van a egész. Én nem értek egyet veled Ferikém. Ha pl. bevonulsz egy kórházba (még ha nem is halálos betegen), hiába jár be hozzád a családod látogatni, fényévnyi távolságra kerülnek tőled, mert megtapasztalod, hogy milyen egyedül vagy. Egy katona, aki távol van a családtól, még ha nem is a frontvonalban, kiépít magának a lelkében azonnal egy család nélkül lehetséges életet. Ha nem tenné, azonnal öngyilkos lenne. Tehát szerintem ez teljesen lehetséges.
Meséltem nektek, de van, akinek talán nem, hogy a nyáron egy három testvér és anyukájuk szállt fel a villamosra. A legnagyobbik fiú volt, és ráborulva az ölében aludt szőke kishúga, aki történetesen dawn kóros volt. A 14 év körüli kisfiú olyan szeretettel nézett a testvérére, miközben az aludt rajta, hogy majdnem le kellett szállnom a villamosról, mert a sírás szorongatott. Olyan szépség volt ez, amit nem biztos, hogy el tudok mesélni.
Köszi a bejegyzést, jó elolvasni és az egyedüllétről és fényévnyi távolságról szerintem igazad van Timi.
Megjegyzés küldése